Böröcz roland

Böröcz Roland 1978-ban látta meg a napvilágot egy gyönyörű zalai településen. Már fiatalon zenekarban énekelt, a kezdetekben családias hangulatú fellépéseket a szülők nagy örömére (bánatára) a családi házuk nappalijában tartották. Később már basszusgitáron és gitáron próbálta ki zenei tudását. Első hangszere az 1962-es évjáratú, már akkor házi készítésű Rickenbacker ritmusgitár kópia, 1989-ben Roli és Peti jóvoltából átalakított basszusgitár volt. Első együttesei a heavy metal stílusban működő Fuck, mely nevet később a Bundáskenyér váltotta. Némi stílusbeli különbséggel 1993-ban megalakult a Biggi Boys formáció, melyben Roland alapítótag volt. Mint minden zenészre, úgy őrá is nagy hatással voltak a kor aktuális zenei műfajai, így kezdetben a heavy metal (Pokolgép, Ossian, Iron Maiden, The Colt), majd az alternatív rock zene (Kispál és a Borz, Vidámpark, PUF, Quimby) nyomta rá bélyegét zenei lelki világára. Mindkét műfajban előrukkolt saját számokkal, ám ezek a kezdeti nehézségek miatt nem kerültek nagyközönség elé. Pénzhiány volt az oka annak, hogy az együttes gitárosa eleinte egy kiszuperált Tesla lemezjátszón keresztül hallatta hangját. Mindennek hatására egy álmatlan éjszaka után arra az elhatározásra jutott, hogy pénzt kell szerezni a felszerelésre: BÁLIZENEKAR- pattant ki az agyából a gondolat. Ezután a Biggi Boys zenekarral hat és fél éven keresztül járta a dél zalai kultúrházakat. Közben autószerelőként kezdett dolgozni és fizetéséből megvásárolta élete első komoly erősítőjét és gitárját. J
A számtalan fellépés alkalmával nagyon sok rokonszenves emberrel ismerkedett meg. Ekkor kötött barátságot Varga „Kikó, Főnök” Péterrel, akivel a Biggi Boys feloszlása után kocsmazenekart alapítottak. Roli saját dalai és Főnök kedvencei bővítették a repertoárt.
A jelenlegi banda, a Kocsmazaj mellett más formációban is megvillantja zenei tudását (Delta). Az unalmas, szürke hétköznapokba e két együttes oszlopos tagjaként varázsol szivárványt.
Kedvenc zenekarok: Kispál és a Borz, Emil Rulez, Ska-P.
Hangszerei: Fender Jazz Bass basszusgitár, Calsbro bassz. erősítő.
És végül, de nem elfelejtve: köszönettel (meg kp-vel :-) ) tartozik Erzsinek, aki megannyi éjszakát átmulatva izgulta /izzadta/ végig a muraszemenyei fellépéseket a Veronika büfénél, ott volt a zenekar megszületésének pillanatában. Éppen sört hozott... ERZSI! A zenekar SZERET!!











